Szia István!

>>Anikó írta a #3057-s levélben:
>>-Az elet vegtelen korforgasaban ahol most vagyok, minden teljes, egesz
>>es tokeletes.
>>-Hataraim es belso korlataim lassan elhalvanyodnak.
>>-Olyannak kezdem latni magam, mint amilyennek a Vilagegyetem lat engem:
>>teljesnek, egesznek es tokeletesnek. Ez letem lenyege.
>
>Nekem valahogy sántítanak ezek a kijelentések. Értem, hogy Anikó mit akar
>mondani, de ezek a mondatok így nem jók.
Ha valóban érzed azt, hogy mit közvetítenek a mondatok,
akkor nem kezded el kritizálni azokat. :)
Mert akkor abban a realitásban vagy ahol
ezek tökéletesen igazak... :)

>Ha minden tökéletes lenne nem 
>lenne fejlődés. A tökéletes nem tud hová fejlődni, és nincs is miért fejlődnie
.
Ez egy téves szemlélet.
Legalább is a mélyebb megértések szintjén. :)
A tökéletest gyakran úgy képzelik, mint EGYETLEN lehetséget,
mint egyfajta végállapotot, ahol megrekednek az energiák.
Azonban minden változik.
Az "energia" áramlik, újabb és újabb strukturákba rendezi önmagát.
Az "energia" önmagában tökéletes, miképpen minden egyes "építménye" is,
melyeket önmagából alkot.
Mi ezt az egész játékot egy tökéletesen felépített és jól határolt díszletek 
között 
élvezhetjük, mert a mi "energiánk" most itt, ezen keretek között éli ki
a kreativitását. Mik ezek a tökéletes díszletek?
Például a gravitáció, az idő és a tér, stb.. :)
Agyoncsépelt metafora, de valójában hasonlatos a "világunk"
egy színpadhoz. Életünk pedig egy előadáshoz. 
Amikor egy szegény embert alakító szinész beleélve magát az adott szituációba,
azon kesereg, hogy 
"jajj! milyen szakadt a kabátom,
mily' tökéletlen, hiszen befúj rajta a hideg szél!"
Akkor a nézőtérről figyelve az előadást megállapítható,
hogy
"Lám, milyen tökéletes ez a szakadt kabát,
hiszen tökéletesen befúj rajta a szél,
éppen annyira, amennyire kell, hogy jól
szenvedjen a hidegtől a szegényember!"

Bizonyos realitásban minden létező tökéletes.
Minden létező valódi, igaz, és hiteles.
Jó-Gonosz, helyes-helytelen, spektrumok,
amikbe hajlamosak vagyunk belefeledkezni,
es amik között őröljük gyakran magunkat,
pedig valójában jelentéktelen dolgok,
miképpen a struktúrák is melyek között létezünk.
Az igazán fontos dolog az energiaáramlás,
a szituációk, melyekben a tudat egyre újjabb
és nagyszerűbb helyzetekben mutatja be,
és éli ki spontán kreativitását.


Üdv:
Nissifer