Kedves Listatársak!

Inspirálva az oly elavultnak csengö "misztika" történelméböl,
már tavaly leírtam e néhány személyes, gyógyítás körüli
gondolatomat.
Szerintem a legtöbb tapasztalt AK-osnak is ismerös lesz.

Mi a betegség, és mi az egészség? Számos definíció létezik,
természetesen mind helyes a maga síkján. :))
A misztika szempontjából természetesen (? :)) téves pl az anyagi
sík betegségdefiníciója, ahogyan tévesnek tartja az anyagi sík is a
misztika magyarázatát. Furcsa módon mégis mindenkettö
ugyanazokat a szavakat használja "betegség-egészség-gyógyítás".
Ebböl sajnos sok félreértés származott, és származik továbbra is.

Szerintem a gyógyításnál tudatában kellene lennünk annak, hogy
végsö soron nem mi "gyógyítunk", másszóval a siker nem igazán a
mi érdemünk, ahogy egy esetleges "kudarc" sem a mi hibánk.
Ez azért van így, mert az embernek nem adatott meg a "gyógyítás"
lehetösége. Az viszont igen, hogy beavatkozhasson a "gyógyulás"
folyamatába! A kettö távolról sem ugyanaz.

Bármelyikünk elösegítheti, támogathatja, söt ritka esetben be is
indíthatja a gyógyulás folyamatát! Adhat gyógyszert, energiát a
gyógyulás felgyorsulásához, megkönnyebítheti a gyógyulás
folyamatát, adhat-kiigazíthat programot és lehetöséget, ébreszthet
reményt, csökkenthet-levehet fájdalmat stb, de magát  a "gyógyítást"
végsö soron olyan erök végzik el bennünk, amelyekre mi nem
vagyunk hatással.
Itt most visszakérdezhettek: "hogy is van ez, a megbetegedést mi
okozzuk magunknak, viszont a gyógyításra nem vagyunk hatással?"
Valóban így gondolom, és a magyarázata egyszerü.
-  az "egészség" ellentéte, antonímiája a "betegség" (=állapot)
-  a "gyógyulás" ellentéte a "(meg)betegedés"  (=belsö tudattalan
folyamat. Befolyásolható, manipulálható pl AK-lal, de nem
helyettesíthetö semilyen technikával sem)
-  a "gyógyítás" ellentéte a "(meg)betegítés"  (=mindkettö a belsö
Inteligencia rejtett, autonóm cselekvése, hatása/reakciója. ).

AK-osk is a "megbetegedés" egyik ösokát pl a gondolatokban látják,
de mi az ami "megbetegít"? A gondolat önmagában erre közvetlenül
nem lenne képes. :)) (Ebbe most nem mélyülök el, a multban
számos alkalommal érintettük már.)

Eddig a teória.
Nos, az teljesen lényegtelen, hogy milyen elképzeléseink vannak arról
ami/aki bennünk gyógyít, vagy éppen megbetegít, a lényeg mindég is
az volt, hogy tudjunk a létéröl, vagy inkább ezekröl a mélyebb
összefüggésekröl. Ez azért volt fontos a misztika történelmében már
ösidök óta, és szerintem azért fontos tudni róla ma is, mert amikor
úgy érzezzük, hogy pillanatnyilag valamilyen okból "öneröböl" éppen
nehezen boldogulunk (diagnózis-esettanulmány, labor, vizualizáció
stb),
akkor már az is megnyugtató lehet, ha tudjuk, hogy az "autópilóta"
(belsö Inteligencia) akkor is tenni fogja a dolgát, ha éppen nem
tudjuk támogatni öt gyógyító munkájában. Sokszor elég egy-két
másodpercre rágondolni. A belsö Inteligenciánk ettöl persze nem
fog jobban müködni, hanem ilyenkor szervezetünk lesz egy picit
figyelmesebb, érzékenyebb, fogékonyabb a belsö Inteligenciánkra.
Természetesen ilyenkor az is egy óriási segítség, ha nem
akadályozzuk öt csendes munkájában.

Egy másik, talán provokatívnak tünö gondolatomat így fogalmaznám:
Egy gyógyító "elvárása" nem vonatkozhat a beteg gyógyulására. :))

A "hit-vágy-elvárás" képlet kizárólag a saját müködésünkre, a saját
belsö indíttékainkra vonatkozik. Tehát mindent megteszünk a beteg
érdekében, és "elvárjuk" a hatást, de ezt nem a betegtöl várjuk el,
hanem önmagunktól, pontosabban az alkalmazott technikánktól.
A belsö gyógyító Inteligencia, mint gyógyító és teremtö erö, tölünk
teljesen függetlenül teszi a dolgát, megpróbálja visszaállítani az
egyensulyt, és "elvárásokkal" egyáltalán nem befolyásolható :))

Szeretettel, CGJ

Kedves Gál István!
 
 Ha ennél a kissé idétlen bombázós hasonlatnál maradunk (tudom,
 hogy először én említettem), természetesen nem mindenkinek
 sikerülhet olyanná tornáznia magát. De valószínű, hogy ha el-
 kezd érte dolgozni, elérheti a saját alkatához képest legideálisabb
 formáját. Arról nem is beszélve, hogy ha elindul, a mozgásban
 levő energiák (hogy hisz álmai megvalósulásában), az élet más
 területein is pozitív irányba mozdítják. Egyszóval lépéseket tesz
 saját kibontakozásáért, csupán csak mert tesz valamit azért, amiről 
 azt hitte, feltétlenül kell a boldogságához, és el is akarja érni. Ki-
 mozdítja az elkeseredésből, abból a hitéből, hogy nem képes
 tenni saját sorsának javításáért. Ennél borzasztóbb pedig, sze-
 rintem, nincs. A karmával, az eleve elrendeléssel való foglal- 
 kozás érdekes, elgondolkodtató és szórakoztató is tud lenni.
 De nagyon kevesen vannak olyanok, akik, ha csak rövid időre
 is, de nem dőlnének be az "úgyis az lesz, ami meg van írva" nézet-
 nek. Ez pedig bénító és cselekvésképtelenné tesz.
 Karmánkat mi alakítjuk. Jelen pillanatban is a jövőnket írjuk. 
 
 Bombázónkhoz visszatérve, aki (mondjuk) soha nem fog úgy
 kinézni, mint Cindy Crawford: céljáért való küzdelemben rájöhet,
 hogy mit is akar valójában, esetleg arra is, hogy nem is akar
 valójában bombázó lenni, egyszerűen csak jól akarja érezni
 magát a bőrében és valami értelmessel foglalkozni életében.
 
 Ha rosszul érzünk rá, mit szeretnénk valójában, és mégis neki-
 fogunk az eléréséhez szükséges cselekvéseknek még mindig
 ezerszer jobb, mint azon nyafogni, hogy bár csak úgy néznék ki,
 mint Pamela Anderson. El kell indulni és, ha rossz felé mennénk,
 biztosan vissza terelgetnek bennünket vezetőink a saját utunkra.
 De csak mozgásban levő autót lehet irányítani. Amelyik áll, azzal
 nem lehet eljutni sehova.
 Mindenkinek az életének célja van, és senkié sem az, hogy szen-
 vedjen és tűrjön, mégha időről időre nehéz helyzetekbe kerülünk
 is.
 
 Már múltkor is ide szerettem volna másolni egy fohászt:
 "Uram, adj nékem nyugalmat, hogy elfogadjam azokat a dolgokat,
 amelyeket nem tudok megváltoztatni,
 Bátorságot, hogy megváltoztassam azokat a dolgokat, amelye-
 ket meg tudok,
 és bölcsességet, hogy meg tudjam különböztetni a kettőt."
 
 Ellenségesség alatt azt értettem, hogy a karmát állandóan, mint
 gátló, negatív tényezőt emlegetjük, pedig legalább annyi pozi-
 tívumot kellene találnunk benne, hiszen azért vagyunk itt.
 Nem nyafogni, és "előző életbeli sötét múltunkért  megmagya-
 rázhatatlan büntetéseket" letölteni. Kaptunk még egy esélyt.
 Jövőbeli karmánkat pedig tudatos cselekvéssel alakíthatjuk
 szebbé, nem pedig néma áldozatos szenvedéssel. Mert akkor
 a jövőben is áldozatok maradunk.
 Igazad van. Nem valósul meg mindig, minden esetben, amit
programozunk, de arra általában nem is vágyunk igazán. Idővel
ez ki is szokott derülni. Ami nem valósul meg, annak két oka van:
tudatalattink gátol (ekkor alapos gondolatnagytakarításra, sőt
az is előforudlhat, hogy pszichológiai munkára is szükségünk van
magunkon), vagy egyszerűen nem a saját vágyunkért harco-
lunk, hanem azért, amiről úgy gondoljuk, szükségünk lenne
rá, mert ezt programozta belénk a média, környezetünk stb.
(ebben az esetben tkp. értünk nem valósulnak meg a prog-
ramozott dolgok). Ez utóbbira klasszikus példa egy tönkrement
kapcsolat. Először szenvedünk, nem értjük, mért nem jött össze,
mikor a lelkünket is kitettük, aztán jópár év múlva viszont-
látjuk volt kedvesünket, beszélünk pár szót, hallunk róla, 
értetlenül csóváljuk fejünket és hálát adunk az égnek, hogy
nem ő a párunk, határozott megkönnyebbülést érzünk. 

 Ilyen esetekben válik világossá, hogy ami nem valósul meg, 
az általában értünk nem sikerül. Sajnos nem mindig 
értjük azonnal, hogy ami nemjön össze az 
nekünk tulajdonképpen jó. A rossz düntésekből tanulni
kell, hogy rátaláljunk  a helyes útra. Csak áldozatok ne
maradjunk, mert az csapda. És a közhiedelemmel ellentétben
nem a jó ember ismérve. Ebben a témában osztom
Somamamagésa nézeteit. 

Üdvözlettel:
A kaktusz virága