Kedves Listatagok!

Régen írtam már a listára, sajnos az elkezdett alaptanfolyam 
témaköreit sem folytattam, de most éppen magyarázkodni szeretnék.
Magyarázkodni, mert van egy kis időm, és van egy pozitívum, amiről 
szeretnék nektek beszámolni.

Szeptember elejétől kezdem. Mint mindenki, én is elhittem, hogy milyen 
nagyon nehéz időszakok köszöntenek ránk. Igyekeztem én pozitívan 
szemlélni a dolgokat, de be kell vallanom, nem sikerült. 
Elhittem, hogy nekem is sokkal nehezebb lesz a sorom. Nézzük, 
hogyan reagált erre az élet:

1. Először tévedésből adott, hogy rögtön vissza is vegye. 
Az történt ugyanis, hogy a másodállásom hosszú évek óta, most 
számított volna rám a legnagyobb mértékben. Most kaptam volna náluk 
a legtöbb órát.
Ennek persze örültem, és már tervezgettem is, hogy milyen lesz majd 
az elkövetkező időszak. 

2. A pofon
Aztán a főállásom el akart küldeni egy értekezletre, egy fejtágítóra. Ez 
sajnos éppen abban az időpontban volt, amikor nekem a másik cégnél 
kellett volna dolgoznom. Felhívtam hát az igazgatót, s elmondtam neki, 
hogy most kedden nem tudok menni. 
Szabaddá tettem tehát magamat.
Mivel azonban az értekezlet csak később kezdődött volna, ezért 
bementem a másodállásomra dolgozni.
Alaposan meglepődtem, amikor az igazgató közölte velem, hogy nincs 
már náluk állásom. Ő ugyanis úgy értelmezte a telefonhívásomat, hogy 
egyetlen kedden sem fogok tudni menni, ezért átszervezte az 
órarendet, és elosztotta az óráimat.
Ha már lúd, legyen kövér, – gondolta a sors – így aztán az is kiderült 
pillanatok alatt, hogy szerdán sem számítanak a munkámra. Teljesen 
kiebrudaltak a másodállásomból.
Teljesen összetörtem, s elkullogtam. 

3. Nesze semmi fogd meg jól!
Teljesen magam alatt voltam, de nem volt mit tenni, elmentem a 
kolléganőmmel az értekezletre. 
Egy debreceni cég tartotta volna az iskolai nyilvántartásokról, de csak 
tartotta volna. A helyszínen nem tudták beüzemelni a cég laptopját. 
Nem tudtak rá Internetet varázsolni, így aztán csak egy rövid kérdezz-
felelek rész volt, s a meghívottak morgása közepette véget ért a nagy 
semmi.
Mondanom sem kell, eléggé felhúztam magam rajta, hogy emiatt 
kerültem én lapátra.

4. Az élet megy tovább.
Nem volt mit tenni, kidolgoztam a tervet, hogyan pótolom a kiesett 
jövedelmet. Úgy gondoltam, hogy majd otthon vállalok több munkát.
Aztán nagyon-nagyon őszintén átgondoltam, hogy mi is történt velem. 
Úgy gondolkoztam el rajta, mintha egy kívülálló esetén törném a fejem.
Bevallottam, de csak magamnak, hogy igazából csak a pénzre lett 
volna szükségem, a munkára már nem. Ellaposodott, keveselltem az 
óradíjat, de nem is mertem volna emelést kérni, mert Miskolcon már 
ettől csak kevesebbet adnak máshol, s ezzel ők is tisztában voltak. Az 
nem lett volna érv, hogy öt éve egyetlen fillért sem emelkedett.
Ekkor egy kicsit megkönnyebbültem, s az volt a következő gondolatom, 
hogy biztosan azért ért véget ez az állás, mert az élet jobbat tartogat. 
Ez a meggyőződésem egyre erősödött, hiszen a körülmények annyira 
átlátszóak voltak, annyira koholt jellegű volt minden, hogy ez csak így 
lehetséges.
Ez persze nem sokat könnyített az anyagi helyzetünkön, de legalább 
volt egy reménysugár.

Alfában rendszeresen hirdettem, hogy várom a jó lehetőségeket, s 
hogy milyen klassz szolgáltatást tudnék adni cserébe.
A korrepetálásra szorulók vették is az adást, de a nagy hal csak nem 
akart bejönni.

5. Az aranyhal
Már kezdtem beletörődni, hogy mégsem vár semmi jó rám. Egy délután 
bekapcsoltam a mobilomat, s kitettem az asztalra. (Azt kell tudni rólam, 
hogy szinte sosincs bekapcsolva, mert nem szeretem, ha csörög. 
Mindig csak az jön rajta, hogy most ide menjél, most azt vegyél, vagy 
menjek be a suliba, stb.)
Talán egy órája lehetett bekapcsolva, amikor egy ismerősöm hívott. 
Dolgoztam neki 2-3 évvel ezelőtt. Heti kétszeri munkát ajánlott, 
majdnem másfélszer annyi pénzért, mint amit az előző 
másodállásomban fizettek. 
Meg is beszéltük, hogy bemegyek hozzá. Mire bementem, már heti 3 
alkalomra bízott meg. 
Bejött a mese, ami csak talán az agykontrollosokkal történik meg 
olykor-olykor: hármat kívánhattam.
Munkát, megbecsülést, s némi céges szolgáltatást. (A cég autóján 
utazok a tanfolyamok helyszínére.)

Eddig azért nem írtam a listára, mert most pillanatnyilag két szabad 
délutánom van egy héten, a szombat és a vasárnap, s minden más 
időpontban dolgozom.
Azért sem akartam írni, mert nem akartam elkiabálni a szerencsémet. 
Ezt most sem szeretném tenni, de úgy tűnik, hogy stabilizálódott a 
helyzetem. Ezt vártam.

6. Értékelés
A tanulság ebből az, s remélem ezt mindenki levonja, hogy nem szabad 
soha sem feladni. Teljesíteni kell a karmikus leckéinket, s ha rosszul 
alakul az életünk, akkor a karma környékén kell keresni a megoldást. 
Ha egy élethelyzetet nem tragédiaként élünk meg, s igyekszünk 
kilábalni belőle, akkor teljesen mindegy, hol élünk, az életünk jobbra 
fordul.
A karmikus leckéken hideg fejjel kell elgondolkozni, le kell vonni a 
tanulságokat, s ezzel már lehet, hogy teljesítettük is a feladatot.

Az esetemből az is kiderül, amit már réges-rég írogatok ide a listára, 
hogy az élet azért adja a pofonokat, hogy egy jobb, könnyebb útra 
tereljen. 
Ha kapunk egy pofont, nem azon kell törni a fejünket, hogy kinek, és 
mikor adjuk vissza, mert akkor csak rontunk a helyzetünkön, hanem azt 
kell figyelni, mire akarta felhívni a figyelmünket!

Remélem, hogy mindazoknak sikerült utat mutatnom, akik mostanában 
csak a csapásokat kapják. Azt üzenem mindenkinek, hogy:

FEL A FEJJEL!

Ha tudok, és ha időm engedi, nagyon szívesen segítek mindenkinek, 
aki rászorul.

Baráti üdvözlettel:

István (Borsodból)